Ami először eszembe jut róla, a zsíros kenyér.
A Régi idők focija.

De volt annyi, de annyi más, amiért szerettük, hogy felsorolni is képtelenség.

Nem érdekel, hány színdarabban hódította meg a nézőket, hogy hány filmben sírtak-nevettek a játéka miatt. Engem csak az zavar, hogy nem láthatom többé – sehol, semmikor, semmiben.

Nem kell felsorolnom, mit tett, miben játszott; nem kell az életrajzáról írnom.

A fájdalomról írok, arról, hogy nem lesz már az a kifejezés a művészarcon. Egy egyszerű, semmitmondó kifejezés, ami nem mond mást, csak a szerepet, csak a leírt szöveget, úgy, ahogy ő előadja. Olyan művészi szinten, amiről írni nem lehet.

Beszélhetnénk a művészetről, de minek.

Nála nem kellett, hogy szóba kerüljön a művészet, maga volt a művészet.

Nyugodjon békében Ő, az egyik legkedvesebb; nyugodjon békében, és köszönjük, hogy annyit tett értünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.